2015. április 23., csütörtök

Mentünk, láttunk, visszamennénk, avagy még mindig a 3. nap

Uuh, ez egy hosszú nap volt! No folytatom, ahol abbahagytam, azaz az Operánál. 



A teljes neve Opéra Garnier, de nem értettem, miért (mert megérdemli?). Nos, a tervezője Charles Garnier volt, azért. Még itthon meggyőztem magam (nem volt nehéz), hogy érdemes benevezni egy idegenvezetős látogatásra, annál is inkább, mivel a Paris kártyával ingyenes, na meg honnan is tudhatna meg az ember többet valamiről, mint a helyszínen. Nem bántuk meg. A vezetőnk egy színészi képességekkel bőven megáldott nagyon szimpatikus fiatal hölgy volt, aki gyakorlatilag eljátszotta nekünk az infókat. Hihetetlenül élvezetesen. Nyilván nem írok ide mindent, de van egy-két érdekesség, amit megemlítenék. Például a hátsó bejárati rész mennyezetén van elrejtve a tervező neve és az építés időpontja. Megtalálod?


A csodás főlépcső és a belső tér többfajta márvány felhasználásával lett kialakítva, ami a világ számos országából érkezett. Pl. a korlát teteje algériai achát. Egy gyöngyösnek ez valami aranybánya! A bejáratnál Mademoiselle Tragédia és Komédia fogadtak és onnan egyenesen a nézőtérre mentünk.






Mint látható, a belső tér arany és bordó bársony. Hogy miért éppen bordó és nem kék, ami mint tudjuk a francia királyok színe? Nos, Charles Garnier rájött, hogy a bordó szín előnyösen emeli ki a hölgyek bőrét és kellemes színt kölcsönöz az amúgy sápatag nők arcának. Így elsőként a párizsi Opera használta ezt a színkombinációt és azóta sok más helyen is ezt látjuk. Ez az Opera egyébként szám szerint a 12., az összes többi leégett, mivel fából volt.

A mennyezetet a 60-as évek táján lecserélték egy Marc Chagall festményre. A múzeumban megnéztük az eredetit, szerintem maradhatott volna, de hát ízlések és pofonok...Először mutatom a mostanit, aztán az eredetit.



Íme az 1. és a 3. számú páholy. Nem nehéz rájönni, hogy az 1. szám (a színpad melletti) a császárna (III. Napóleon-nak) készült, aki a sors fintoraként sosem ült benne. A mellette lévő pedig.....


...az Operaház fantomjáé! Hát Napóleonhoz hasonlóan, ő sem használta a helyét.

A több mint másfél órás vezetés a társalgóban zárult. Kicsit a versailles-i Tükörteremre hajaz és a hasonlóság nem is véletlen. A látvány szimplán pazar!




Miután a teraszról letekintettünk a téren egybegyűltekre, végigsétáltunk a múzeumon, meglátogattuk Napóleont a kupola alatt. De persze nem az Operában, hanem az Invalidusoknál/ban.




Azt mondják, azért van a szarkofágja a földszinthez képest lejjebb, hogy aki bemegy, meghajtsa előtte a fejét. Azt nem tudom, ezt ő találta-e ki, de jól fejlett egóval és kétoldali megalomániával rendelkezett, az tuti.

Az Invalidusokat még XIV. Lajos alapította a sebesült katonái számára, aztán egy egész nagy katonai iskola lett belőle. Még a maketten is látszik, hogy tényleg nagy.




Sok kilométerrel a lábunkban és rogyadozó térdekkel, de hősiesen tovább meneteltünk (mint Napóleon katonái Oroszországban) aznapi utolsó úticélunk, a Diadalív felé. 




Nem számoltam meg, hány lépcső visz a tetejére, de a végére majd kiköptem a tüdőm és szó szerint szédelegtem. A látvány azért kárpótolt. A távolban a La Défense negyed futurisztikus épületei, és persze az Eiffel torony.



Belül pedig terjedelmes babérkoszorú készlet S, M, L, XL, stb. méretekben és a legtrendibb fazonokban.


Íme a Champs-Élysées húsvét vasárnap délután. Dugó, dudálás, tülekedés, nyomakodás, minden üzlet nyitva, a kávéházak csurig emberekkel. 


Hát ebből mi sem maradhattunk ki. A kapualjakban, passzázsokban ezeket láttuk:



De Gaulle épp akkor indult valahová, mi pedig úgy gondoltuk, hogy elindulunk hazafelé. 


Illetve vacsizni a korábban már kipécézett vietnami étterembe. A zúzós napot ezzel a fincsiséggel zártam.


Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések: